Elektromos autó pályázat 2024 Autó Gyulai - Autó és motorkereskedés

+36 1 256 0036

ELEKTROMOS AUTÓ PÁLYÁZAT 2024

A 2016. megjelent és 2024. februárjában megújuló pályázat célja, hogy nagyösszegű támogatással lendítse fel az elektromos járművek magyarországi piacát.

A pályázatban a vásárláskor először forgalomba helyezésre kerülő, új, tisztán elektromos meghajtású személyautó, kishaszon gépjármű, és kisbusz beszerzése támogatható.

A 2024-es elektromos autó pályázatban a támogatás sávosan, az e-autó akkumulátor kapacitásától függően változik.
41 kWh alatti autókra maximum 2,8 millió forint, 41 és 59 kWh közöttiekre 3,6 millió, 59 kWh felettiekre maximum 4 millió forint igényelhető.

A támogatást gazdasági társaságok (Kft, Kkt, Bt, Rt), egyéni vállalkozók vehetik igénybe.
Az autóra vonatkozó két legfontosabb kritérium, hogy hibrid nem, kizárólag tisztán elektromos, illetve csak új gépkocsi lehet.

A projekt keretében beszerezhető gépjárművek darabszáma a pályázó vállalkozás utolsó lezárt teljes
üzleti évi statisztikai állományi létszámától függ, és a következőképp alakul:

• 10 főnél kevesebb – 1 db jármű,

• 10 fő vagy 10 főnél több, de 50 főnél kevesebb – 5 db jármű,

• 50 fő vagy 50 főnél több, de 250 főnél kevesebb – 10 db jármű,

• 250 fő vagy 250 főnél több – 16 db jármű szerezhető be

Használja ki az állami támogatás előnyeit és fedezze fel az Autó Gyulai kínálatában elérhető teljesen elektromos modelleket!

A TÁMOGATÁS ÖSSZEGE, MÉRTÉKE ÉS FORMÁJA

Bruttó akkumulátor kapacitás (kWh)

M1 kategória esetén az egy gépjárműre eső

maximális támogatási összeg (Ft)

M1 kategória esetén az egy gépjárműre eső

maximális nettó elszámolható költség (Ft)

<=41

2 800 000 Ft

11 500 000 Ft

41<X<=59

3 600 000 Ft

14 000 000 Ft

59<

4 000 000 Ft

20 000 000 Ft

   

Bruttó akkumulátor kapacitás (kWh)

M2, N1 és N2 kategória esetén az egy gépjárműre eső

maximális támogatási összeg (Ft)

M2, N1 és N2  kategória esetén az egy gépjárműre eső

maximális nettó elszámolható költség (Ft)

<=49

3 600 000 Ft

17 000 000 Ft

49<X<=74

3 800 000 Ft

22 000 000 Ft

74<

4 000 000 Ft

25 000 000 Ft

Támogatás formája: Vissza nem térítendő támogatás.


Mekkora támogatást lehet igényelni?

A támogatás vissza nem térítendő, az egy gépjárműre eső maximális nettó elszámolható költség személyautó esetében 20 millió Ft és kisbusz, kishaszon gépjármű esetében 25 millió Ft.

Kik pályázhatnak? 

A felhívásra támogatási kérelmet nyújthat be Magyarországon székhellyel vagy az Európai Gazdasági
Térség területén székhellyel és Magyarországon fiókteleppel, magyar adószámmal rendelkező
gazdasági társaság, szövetkezet, egyéni cég vagy egyéni vállalkozó, amelynek
– alapítása 2021.12.31. vagy ennél korábbi dátumú,
– és a támogatást igénylőnek a támogatási kérelem benyújtását megelőző jóváhagyott,
legutolsó lezárt, teljes üzleti év éves beszámoló szerinti nettó árbevétele, egyéni vállalkozó
esetén a bevétele meghaladja a projekt elszámolható költségét,
– amelynek saját tőkéje a támogatási kérelem benyújtását megelőző jóváhagyott legutolsó
lezárt, teljes üzleti év éves beszámolója alapján nem negatív,
– legutolsó lezárt, teljes üzleti év éves beszámolója alapján a saját tőkéje a törzstőke
(alaptőke) jogszabályban előírt legkisebb mérték alá nem csökkent,
– NAV által indított végrehajtási eljárás alatt nem áll a benyújtáskor.

Továbbá, támogatási kérelmet kizárólag az az egyéni cég vagy egyéni vállalkozó nyújthat be, akinek a
cégjegyzékében vagy az egyéni vállalkozói nyilvántartásában legkésőbb 2023. december 1-éig
bejegyzésre került a Taxis személyszállítás (TEÁOR 4932) tevékenység.

Támogatási kérelmet nem nyújthat be olyan vállalkozás, melynek a tevékenységei között
2021.12.31-én vagy azt követően szerepel a Gépjárműkölcsönzés (TEÁOR 771) és/vagy a Gépjárműkereskedelem (TEÁOR 451) nyújtása.

A pályázatnak nincs területi korlátozása. Az egész ország területéről lehet pályázatot benyújtani.

Egy támogatás igénylő egy pályázatot nyújthat be. A támogatást igénylő partner vagy kapcsolt vállalkozása is támogatásban részesíthető, amennyiben az egy és ugyanazon vállalkozásnak minősülő vállalkozás részére bármely három évben Magyarországon odaítélt csekély összegű támogatás bruttó támogatástartalma nem haladhatja meg a 300 000 eurónak megfelelő forintösszeget.

A felhívás keretében kizárólag a támogatás alapjául szolgáló gépjárműre megkötött adásvételi szerződés, illetve lízingszerződés benyújtásával lehet támogatást igényelni. Az adásvételi szerződés vagy a lízingszerződés megkötésének dátuma nem lehet későbbi, mint a támogatási kérelem benyújtásának dátuma.

Jelen felhívás keretében kizárólag egyszeri elszámolásra van lehetőség.


Megvalósításra rendelkezésre álló időtartam: a projekt megkezdésétől számított 20 hónap alatt, de legkésőbb 2026.04.30-ig fizikailag be kell fejezni.

A pályázatok benyújtása:

A támogatási kérelmet Budapest régióban és a kevésbé fejlett régiókban (Pest, Közép-Dunántúl,

Nyugat-Dunántúl, Dél-Dunántúl, Észak-Magyarország, Észak-Alföld, Dél-Alföld) 

egyaránt 2024. február 05. 10:00-tól 2025. március 31. 10:00-ig lehet benyújtani.

A felhasználói élmény javítása érdekében sütiket használunk.

Márkák*
Telephelyek*
Telephelyek*
Telephelyek*
Név*
Telefonszám*
Visszahívás kérése
Üzenet*
Az online foglalást követően 48 óráig itt őrizzük az autót, az Ön számára:
Pesti úti autószalon
Érdeklődés tárgya*
Telephely - Új autó
Telephely - Új motor
Telephely - Használt motor
Telephely - Egyéb szolgáltatások
Telephely - Használt autó
Telephely - Szerviz
Név*
E-mail cím*
Telefonszám*
Visszahívás kérése
Üzenet